Környezettudatosságra nevelés uniós forrásból


Lezárult a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. uniós forrásból megvalósult projektje. A pályázat zárórendezvényét október 25-én tartották meg.

A "Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázat megvalósítására mintegy 3 millió forintot nyert a gazdasági társaság. A pályázat célja, hogy a középiskolás korú diákokkal megismertessék a környezettudatos életmódot, és segítsék annak elsajátítását. A zárórendezvényen Molnár Zsanett, a gazdasági társaság munkatársa ismertette a projekt keretében megvalósult programokat, majd ezt követően a két résztvevő pedagógus, Kecsmárszkyné Antal Zsuzsanna és Radványiné Fodor Valéria osztotta meg a gondolatait.

"A pályázat címe jelzi, hogy nagyon fontos, aktuális témáról van szó, melynek hasznát veszi diák, tanár egyaránt. Ez igazolódott a foglalkozások után, amikor a diákok elmondták élményeiket, tapasztalataikat. A biológia-, kémia-, fizikaórákon találkoznak a diákok ezekkel a témákkal, feldolgozásra kerülnek, de csak elméletben. Ez a pályázat gyakorlati kiegészítésként illeszkedett tananyagunkba. A foglalkozáson olyan ismeretekre, tapasztalatokra tettek szert diákjaink, amit könyvekből nem lehet megtanulni. A gyakorlatot nehéz bármivel is pótolni. Az órai munkában a legmodernebb eszközök segítségével is csak modelleket, képeket, filmeket nézhetünk. Az élő kapcsolat hatékonyabb. Mindegyik foglalkozás nagy élményt is jelentett a diákoknak. Új, természetes ízekkel ismerkedhetnek meg kóstolás közben (lekvár, sajt, szörp). A régi hagyományos főző eszközökön kívül, új modern berendezéssel, új főzési technológiával is találkoztak a diákok. Harsányban egy modern eu-s előírásoknak megfelelő tehenészeti telepet láthattak az ott lévők. Volt diák, aki életében először járt ilyen helyen, aki először látott fejőgépet, először simogathatott meg egy 3-4 órás kisbocit. Az utolsó előadás szorosan kapcsolódott a kémia tananyagához, és minden napjainkhoz. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos előadás remekül rávilágított az egyszerű napi teendők fontosságára, ami a jövőnk létét erősíti. A sok hasznos információgyűjtést, a kirándulást köszönjük a Matyó TV-nek. Bízom abban, hogy az élményeken kívül a tapasztalatokat is átadják egymásnak a résztvevők. Nagyon remélem, lesz még lehetőség hasonló munkában részt venni. Bármikor szívesen fogadjuk az ilyen felkérést." - értékelte a projektet Kecsmárszkyné Antal Zsuzsanna.

A programokon külön-külön átlagosan 50-80 középiskolás vett részt. Az előadások mellett gyakorlatban, az életben is megtapasztalhatták, kipróbálhatták a fentebb említett témakörökben, területeken magukat a fiatalok. Az öt program felszabadult hangulatban zajlott, a visszajelzések alapján jól érezték magukat a diákok a programokon.

A pályázat keretében meghirdetett interaktív játékban résztvevők közül a négy legjobbat díjazta a gazdasági társaság. A zárórendezvényen értékes ajándékcsomagot vehetett át a Széchenyi István Szakképző Iskola két diákja, Kiss Benjámin és Petrik Anna, valamint a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolából Kovács Andrea és Farkas Anna.

Szelektív hulladékgyűjtésre neveltek
"Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön"

A Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című pályázatának utolsó programját október 25-én rendezték meg a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában. Az eseményen a szelektív hulladékgyűjtésről, az újrahasznosítható eszközökről, energiatakarékosságról hallgathattak meg interaktív előadást a fiatalok. A prezentációt a www.szelektiv.hu internetes oldal szerkesztői, Dusza Márta és Szabó Attila Vajk tartotta meg. Dusza Márta, rövid szakmai ismertetését követően játékos feladatokat próbálhattak ki a középiskolások, például PET palackok összetömörítését, valamint az összepréselt műanyaggal célba dobhattak.

 

Tehenészet működése Harsányban
"Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön"


A Mezőkövesden Média Nonprofit Kft. egy évvel ezelőtt pályázatot nyújtott be a Kohéziós Alaphoz. A "Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című, KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázat megvalósítására mintegy 3 millió forintot nyert a gazdasági társaság. A projekt révén több programon, lekvárfőzésen, szörpkészítésen, gomolyakészítésen vehettek már részt a mezőkövesdi két középiskola diákjai. A környezettudatos személetformálás következő lépcsőjeként október 20-án Harsányba, a Szirmaterm Kft.-nek a tehenészetébe a vállalkozó kedvű fiatalok. Elsőként a tehenek fejésével ismerkedtek meg a diákok, majd az istállókba is ellátogattak a tanulók, ahol a telepvezető bemutatta a tehenészetben folyó munkát, a napi feladatokat, a tej előállításának menetét. Azonban nemcsak a felnőtt teheneket nézhették meg a fiatalok, hanem a borjakat is, akiket előszeretettel simogattak meg a középiskolások. Ezt követően a progrm résztvevői megkóstolhatták a friss tehéntejet. A projekt záróprogramján, október 25-én interaktív előadást hallgathatnak meg a fiatalok a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközökről, az alacsonyabb víz és energiafelhasználásról, a szelektív hulladékgyűjtésről is.

 

Házilag készített csipkebogyó-szörp
"Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön"


A Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. egy évvel ezelőtt pályázatot nyújtott be a Kohéziós Alaphoz. A "Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című, KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázat megvalósítására mintegy 3 millió forintot nyert a gazdasági társaság. A projekt révén több programon vehetnek részt a mezőkövesdi két középiskola diákjai. A környezettudatos személetformálás következő lépcsőjeként október 15-én csipkebogyóból készíthettek szörpöt a vállalkozó kedvű fiatalok. Hering László termelő elsőként fél órában elméleti síkon mutatta be a szörpkészítés módjait, lefolyását, mutatta be a nap középpontjában álló gyümölcs, a csipkebogyó jellemzőit. Ezt követően a mezőkövesdi Táncpajta udvarán gyakorlatban is láthatták, kipróbálhatták a csipkebogyó-szörp készítését. A program végén mindannyian jóízűen kóstolták meg az elkészült nedűt.

A későbbiekben pedig tapasztalatokat szerezhetnek a tehenészet, a házi állattartás területén. Emellett interaktív előadást hallgathatnak meg a fiatalok a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközökről, az alacsonyabb víz és energiafelhasználásról, a szelektív hulladékgyűjtésről is. A pályázat rendezvényei október 25-ig tartanak.

 

Gomolyakóstolás uniós forrásból
"Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön"

A Mezőkövesden Média Nonprofit Kft. egy évvel ezelőtt pályázatot nyújtott be a Kohéziós Alaphoz. A "Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című, KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázat megvalósítására mintegy 3 millió forintot nyert a gazdasági társaság. A pályázat célja, hogy a középiskolás korú diákokkal megismertessék a környezettudatos életmódot, és segítsék annak elsajátítását. A tanulók megismerik a kisebb energiafelhasználás módjait, az eszközök választásakor szem előtt tartsák a környezetkímélő eszközöket, indokolatlanul ne terheljék környezetüket. A projekt elsősorban az élelmiszer választással és fogyasztással kapcsolatos szempontokat fogja bemutatni az érintett korosztály számára. A projekt keretében szeptember 24-én a középiskolások elsőként a noszvaji lekvárfőzéssel ismerkedhettek meg.

A projekt keretében legközelebb, október 8-án az állattartással, a gomolyakészítéssel ismerkedhettek meg a diákok.

Elsőként Nagy László, füzesabonyi őstermelő tartott előadást az állattartásról, a háztáji állatokról, illetve a tejtermékek, tejföl-, joghurt, sajtkészítésről. Ezt követően videofilmen nézhették meg a gazda egri telephelyét, állatait, a gazdaságban folyó munkát.

A rendezvény zárásaként több ízesítésű gomolyát, sajtot is megkóstolhattak a középiskolások.

A környezettudatos személetformálás következő lépcsőjeként október 15-én csipkebogyóból készíthetnek majd szörpöt a vállalkozó kedvű fiatalok.

A későbbiekben pedig tapasztalatokat szerezhetnek a tehenészet, a házi állattartás területén. Emellett interaktív előadást hallgathatnak meg a fiatalok a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközökről, az alacsonyabb víz és energiafelhasználásról, a szelektív hulladékgyűjtésről is. A pályázat rendezvényei október 25-ig tartanak.

 

Hogyan főzték nagymamáink a szilvalekvárt?
"Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön"

A Mezőkövesden működő Nonprofit Kft. egy évvel ezelőtt pályázatot nyújtott be a Kohéziós Alaphoz. A "Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című, KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázat megvalósítására mintegy 3 millió forintot nyert a gazdasági társaság. A pályázat célja, hogy a középiskolás korú diákokkal megismertessék a környezettudatos életmódot, és segítsék annak elsajátítását. A tanulók megismerik a kisebb energiafelhasználás módjait, az eszközök választásakor szem előtt tartsák a környezetkímélő eszközöket, indokolatlanul ne terheljék környezetüket. A projekt elsősorban az élelmiszer választással és fogyasztással kapcsolatos szempontokat fogja bemutatni az érintett korosztály számára.

A projekt keretében a középiskolások elsőként testközelből megismerkedhettek a noszvaji lekvárfőzéssel szeptember 24-én. A programon résztvevő, mintegy 60 középiskolai diákot Noszvajon, családias hangulatban várta a házigazda, Majnár Józsefné. A fiatalok elsőként megismerkedhettek a lekvárfőzés menetével, a noszvaji lekvárkészítés hagyományaival, szokásaival, megtudhatták, milyen szilvából érdemes lekvárt készíteni. Majd maguk is kipróbálhatták a faggatást, és az üstben már fortyogó cibere főzésében is segédkezhettek. A tanulók összehasonlították a bolti és a házilag készített lekvár tartalmát, ízét. A program zárásaként az ízletes, szilvalekvárral, hájas tésztából készült süteményt is megkóstolhatták a vendéglátók jóvoltából. Az élménygazdag délelőtt lezárásaként a kis csapat ellátogatott a helyi református templomba, ahol a templom mellett a falu történetével is megismerkedhettek a középiskolások.

A projekt keretében legközelebb, október 8-án az állattartással, a gomolyakészítéssel ismerkedhetnek meg a diákok. A későbbiekben pedig a gyümölcsből készült szörpkészítéssel, a gomolyakészítéssel foglalkoznak a projekt résztvevő, illetve tapasztalatokat szerezhetnek a tehenészet, a házi állattartás területén. Emellett interaktív előadást hallgathatnak meg a fiatalok a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközökről, az alacsonyabb víz és energiafelhasználásról, a szelektív hulladékgyűjtésről is. A pályázat rendezvényei október 25-ig tartanak.

 

Elkezdődött a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft.
KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázata

A Mezőkövesden működő, a Mezőkövesdi Újság kiadója és a Mezőkövesdi Televíziót működtető Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. egy évvel ezelőtt pályázatot nyújtott be a Kohéziós Alaphoz. A "Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön" című KEOP - 6.1. 0./A/09-2009-0040 azonosítószámú pályázat megvalósítására mintegy 3 millió forintot nyert a gazdasági társaság.

A projekt nyitórendezvényét szeptember 16-án tartották meg a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol a mintegy 60 diák számára Szabó Gergely a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója mutatta be a pályázat tartalmát.

A pályázat célja, hogy a középiskolás korú diákokkal megismertessék a környezettudatos életmódot, és segítsék annak elsajátítását. A tanulók megismerik a kisebb energiafelhasználás módjait, az eszközök választásakor szem előtt tartsák a környezetkímélő eszközöket, indokolatlanul ne terheljék környezetüket. A projekt elsősorban az élelmiszer választással és fogyasztással kapcsolatos szempontokat fogja bemutatni az érintett korosztály számára. A programokon olyan táplálkozási formákat ismernek meg és alkalmaznak, melyek nem terhelik környezetüket és figyelembe veszik, hogy az élelmiszer előállításánál környezetkímélő anyagokat használtak fel. A rendezvények során helyi termelőkkel kerülnek közvetlen kapcsolatba, megismerik az egyes élelmiszerek előállításának módját. Ezek a hagyományos módszerek nem terhelik a környezetet, nincsen szállítás és műanyag csomagolóanyag. A projekt eredményeként a diákok vásárlási szokásai változnak, mert helyi termelőktől fognak élelmiszert vásárolni.

A projekt keretében a középiskolások testközelből megismerkedhetnek a noszvaji lekvárfőzéssel, a gyümölcsből készült szörpkészítéssel, a gomolyakészítéssel, tapasztalatokat szerezhetnek a tehenészet és a juhtartás, a házi állattartás területén. Emellett interaktív előadást hallgathatnak meg a fiatalok a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközökről, az alacsonyabb víz és energiafelhasználásról, a szelektív hulladékgyűjtésről.

A pályázatban szereplő programok szeptember 24-e és október 25-e között valósulnak meg.


Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. 2009